Elhagyottan

 

az utolsó vonat már rég elment,
füstös mozdony szagának emlékét
csak az állomás ódon falai őrzik,
az üres peronon magányos úr a szél

pajkosan kórót görget céltalan
és amott rozsdabarna ruhát öltve,
 falevéllel táncolva múlatja az időt
olykor a sínek között süvítve szalad

Minden szeglete megannyi emlék,
 látott könnyekkel küzdő asszonyt
és egymástól búcsúzó szerelmespárt,
hogyan siratják harcba induló párjukat

maszatos ablak mögött bakter ül posztján,
tegnap még oly fontos tárgyak álmosan
kacatként hevernek helyükön, mintha
csak arra várnának idejük újból eljöjjön,

kopottan visszhangzik a bánat s az öröm
de a néma csendben belül lüktet az élet,
a sarokban meghúzódik egy pisla remény
hogy
aki elment, talán egyszer visszatér

2006.okt.