A város fölött

 

Pest szoknyájába kapaszkodva nőttem,
apró ördögként az Angyalok Földjén.
Ma a budai ég őszül fölöttem,
s ha sétálok a Gellért-hegy tetején,

a Margit-híd már nem kőhajításnyi,
mint mikor még nap mint nap arra jártam.
De se lábam, se szívem nem felejti
ívét a Sziget szebbik kapujában.

Ha tekintetem átevez a Dunán,
s a rakpartról visszakacsint a Várra,
ahogy fodroz a víz, hulláma nyomán
elmosódik a volt és van határa.

Mert tegnap még a pesti korzón ültem,
s ifjúságom Napja Budáról sütött.
Ma a Tabán fáit simítja kezem,
amíg elnézek a városom fölött.

Évek rohannak az Andrássy úton,
és a Nyugatinál emlékek ezre áll.
Minden utamat százszor újrafutom -
ki otthon van, az mindig hazatalál.