Szégyenvers

 

                                                                                                                                    Te magad légy a költemény,   

                                                                                                                                    melyet hatalmával a szónak    

                                                                                                                                     világra hozol! Légy tömény   

                                                                                                                                    s elvont párlata a valónak!

Kálnoky László:  Ars poetica

 

A szégyenversünket meg kell írni:*

 

vad tűzvészt, vérszínű záporokat

egeket, mi csak fájdalmat hozott

fekete tájakat, és poklokat

hol kószáltunk, mint az elátkozott

a sírjukban fekvő halottakat

árvaságunk embermilliókban

mocskosan tündöklő nappalokat

melyben ültünk csak bűnösen, -szótlan

de szégyenversünket meg kell írni

 

azt amit a nevén nem neveztünk

amit nem árultunk el magunknak

mikor hitetlen beszélni kezdtünk

arról: rángatott bábuk vagyunk csak

mikor hibára halmoztunk hibát

és beláttuk: mi is csak öregszünk

elhittük a rossz legrosszabbikát

hogy nekünk is csapdába kell esnünk

de szégyenversünket meg kell írni

 

koldusnak hittük magunkat, -rútnak

akik mindig ostobák maradnak

lángeszűnek, akik nem tanulnak

hogy választ még a bölcsek sem adnak

így lett az ígéretből hitszegés

így fordult a  visszájára minden

így lett a megváltásból büntetés

így gyűlt a vérrög az ereinkben

de szégyenversünket meg kell írni

 

hogyan sodródtunk az árral többször

és verem helyett kétségbe estünk

pokol sara arcunkba fröcskölt

nem is volt mit várnunk, és keresnünk

mikor tűz hullott és csak ránk szakadt

mikor oxigén volt a szenvedés

csak gyáván, -rútul féltetted magad

és panaszkodtunk hogy minden kevés

de szégyenversünket meg kell írni

 

azt amikor a halált kergettük

mikor nagyon senkik nem szerettek

fűtött kályháknál is dideregtünk

és rózsának nem mondtuk a retket

az életet, ami csak előleg

ami a miénk lett, mert kerestünk

a kudarcait az agyvelőnek

a magányt amelyre ítéltettünk

mert szégyenversünket meg kell írni

 

* KENÉZ FERENC verséből