a szerkesztő ajánlja
Bárdos László dr.
Költõ, író, mûfordító. 
Az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem modern magyar irodalomtörténeti
intézetének PhD docense.
Kulturáis területe:
irodalomelmélet, 19. 20. század lírája.
1979-tõl jelennek versei, tanulmányai. Franciából, angolból költõi mûveket fordít.
A francia romantika költõi
cimen kötetet szerkeszt.
Feliratok (versek 1996),
Láthatatlan párbajok (versek 1994);
Irodalmi fogalmak kisszótára
Szabó B. Istvánnal, Vasy Gézával. (1996);
Visszaéneklés (versek 1996),
Szóérintõ (versek 2002)
Greve-díj 1994, Artisjus-díj 1995.
Többes út

S ha ez az egy mondat nem teljesül be?
Nem hihetek-e egyszer más iránynak?
Mely föltekintő karóként nem üt le,
hanem eltaszigál, hogy messze lássak?

Három az út vagy ötszáz, víz a szintje,
alám rendelten ezer sorsot intéz,
de némely szó fejem súrolja szinte,
és röpte gyors, szintbeli áttekintés.

Kilát minden torony, lendül az égnek,
egyikük sok hangon hív, hogy kövessem,
de amint egy szónak utána nézek,
utam rábír, hogy lássak rövidebben.

                         ***

Az Atlantisz Könyvszigeten

(V. ker., Piarista köz —
a Gondolatok a könyvtárban emlékezetére)

Érzem, hogy süllyedek.

Legalább egy élet
telhetne itt. A kabbala és a sztoicizmus,
a shakespeare-i metaforák és
a meztelenség kultúrtörténete
lehetne mindennapi kenyerem.
…mint juh a’ gyepen....
A mondattengeren szűk gondolatmenetben
átkelni száraz lábbal, vagy erőltetetten
menetelni szemantikai labirintusban,
kiegyenesíteni lábam elé a kört, és
a szemmel balról jobbra vájt
barázdában haladni, egyszerre süketen
és bábeli figyelemmel: ez az én dolgom.
A világon.
Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb.
És sokat sejtető, visszatükröző
etimonokban csodálni arcom,
lesni, hol fodrozódik a víz, s a szanszkrit palack
hol ér partot Britanniában...
Ó mindent, tudni mindent! Az erény
latin tanát, lapszéli jegyzetekkel,
az ártatlanság’ boldog napjai-ról
vágyom olvasni, és a csiszolt újfrancián
áttűz az ógörög, s a törvényt,
mindenkiét, hogy megértsem
a düh és a bujaság pillanatait
— szilánkot cipelő fej és siklató elélvezet —,
a’ gépek’ ’s számok titkai-t, hogy lesz a Dies irae
szobám digitális mennyköve.
Akhilleusz sarka és Emma feketén csillogó barna szeme,
az elveszett fénydarabkák és Eliot állítmányai
lenyelnek és fölemésztenek erre az egy életre.
Úgyhogy egy másikat!
Melyben kincses Délszigetként fölbukkanhatok,
s ha még marad hely
papíron, gyönge öltönyön,
én azt teleírjam,
s ha a mély sülyedésből
kiküzdtem új életem,
percenként hetven-nyolcvan fölriadásból
valódinál valódibb testet öltsön
a szűz papíron a visszaemlékezés

... és nincs vég semmiben.

                             ***
A barlang előtt
(egyoldalú párbeszéd)

Odabent mindenütt kincsek hevernek,
goromba fényük már-már megvakít.
Én ne tudnám, amit akárki sejthet,
miképp árulják létem titkait?

Szavakat susog a gyémánt, az ékkő,
írott véset dereng mindegyiken.
Rémült álmom, a gyermekkort idéző,
olvashatóvá lesz így sebtiben.

Eredetem homályában időznél?
„Szezám, tárulj!” — „Tolle, lege!” — Nosza!
Anyámmal megbújtunk egy ismerősnél,
és csak másnap óvakodtunk haza.

Döntsd el tehát, hogy ama kor letűnt-e,
hisz félrenéző szemed is kiles!
Kígyót fogtam már bölcsőmben felülve,
jobbról-balról egyet, mint Herkules.

Mi kéne most? A jelszó persze régi…
Behízelgőbb legyen, vagy karcosabb?
S a sziklazár ha mégse hagy belépni,
barlangom előtt lejtsek táncokat?

Aludjak mélyen, gyalogolva közben,
s te majd fülelsz, miképp sóhajtozom?
Vagy bent, hová magam is csak betörtem,
lessük, mi van túl a kincshalmokon,

hogy nincs-e lejjebb valami alagsor?
… No nem, nem fogunk ásni, vájni már.
Fogy a gyöngy, gyémánt, és ha vége, akkor
kaland s pihenés jön — csak ennyi jár.

És csillogás: kicifráztam a lelkem,
ami így egybeállt, elég legyen.
Feléltem, mit összehordott a negyven,
vagy százezer, már nem emlékezem.

És szégyen és nyál csillan a sötétben,
s kiáltok — nem javult semmi, nem ám.
De hogyha nappal arra járok éppen,
nyugodtan súgom: ne tárulj, Szezám.

                        ***
A készlet

A készleté a tér alant,
s belül körülvesz, legbelül.
Simogatás és sima hang,
megfájdul, ahogy földerül,

ahova ér, ott otthonos:
ő lett szívélyes börtönöd;
ha dolgozik, s amit okoz:
akkor győz, és abban örök.

Tej az alvás, mélyzöld csalit,
vagy mély búgás, vagy riadó.
S ha mit gyönyöröd felszakít,
arra is csak övé a szó.

Az a gyönyör felszít, leköt,
helyben tarthatsz célod felé.
Amire rálelsz, már előbb
a készleté, a készleté.

              ***

P’art Könyvek
gondozásában,
A KÉSZLET
cimen jelent meg a költõ
újabb verseinek gyüjteménye.
Ötvenévesen

Óvakodva lépek ki a házból,
nyakamban senkivel,
s mégis elindulok közöttük: a drótokon
Hitchcock madarai, legvégén a filmnek. Beláthatatlan
sorokban ülnek, és most már józanok,
szellőzködnek, legföljebb egymás felé kapnak.
Fölkeltem, járok, minden lépés külön-külön
kockázat, de mérlegelni nincs időm:
most vagy soha, egyelőre toronyiránt tovább.
Gyalogolok előre, se jobbra, se balra.
A csontos burkokon belül
egy fegyverszünet idillje:
nem rontanak rám, a vaskarmok
nem tépnek meleg húst a szervrendszerekből,
a karmok épp nem marcangolnak semmit, sehol,
csupán megannyi tollas test támaszai.
Varjakéi. Hiszen most már
fölismerhetem őket, de el is véthetem nevüket,
míg sorakoznak a léptek.

                         ***
Kapható a
KÖNYVES BOLTOKBAN.
.